2014. február 18., kedd

Feketén-fehéren

Már egy-két hete készülök egy kisebb történetre, aminek a megihletője a Skull Shores Frankie Stein volt. Aznap szórakozásból ráadtam Jackson Jekyll szemüvegét és abban a pillanatban megszületett egy fekete-fehér világ bennem. Isteni szikra volt! :-) Egy olyan világ, amiben minden tárgyat magam készítek el fekete-fehérben, és nem pedig a színes fotókat szerkesztem majd át ilyenné egy programmal. Szerintem bájos kis titkárnő kinézete lett, mit gondoltok? :-)

Érdekes feladat lett számomra egy ilyen "színtelen" világ megalkotása. Elővettem az összes fekete, fehér, szürke, ezüst papíromat, amiket fel tudok használni mindehhez. Persze, közben egy kicsit elvette a kedvem az, hogy hirtelen nem tudtam ki is lehetne Frankie partnere ebben a kis történetben, aztán, ahogy megláttam a Vízköpő fiút, már nem volt több kérdés. Az sem zavar, hogy a fiú szeme színes...
Mindezek után néhány nappal később eszembe ötlött, hogy van nekem egy pár vérmacskám is, akikről már meséltem Nektek, hogy a szemeik miatt nem szerettem őket és ezért lettek lecserélve másik párra. Félreraktam őket, hátha egyszer majd fel fogom tudni használni, és ez most így is lett, amitől boldog vagyok! A szemük amúgy se volt az igazi, így pont kapóra jött ez a feladat, hogy változtassak valamit rajtuk. Tudtam, hogy a szemükön csak az íriszüket fogom leszedni, és aztán majd lesz valahogy..

Szuper volt, mert ahogy mostam le a színt, előbújt alóla a bőrük szürke színe, így nem volt rá szükség, hogy bármi másra fessem be. Viszont, a fekete kontúr vonalakat kénytelen voltam megerősíteni, amihez fekete körömlakkot használtam, ami miatt látszódik, hogy festve van, mert kicsit fényesebb is, és kicsit vastagabb és göröngyösebb a réteg, de én elégedett vagyok a végeredménnyel. Aztán csak egy kis fehér pötty formájában kaptak a szemek fényt, hogy azért mégse csak a teli szürke szemek legyenek. Szerettem volna macskaszemet festeni nekik, és el is kezdtem, de több volt benne a kár, mint a siker. De nem is bánom, mert így sokkal természetesebben néznek ki, én igazán szeretem így őket. Amit viszont meghagytam, az a kék szemhéjfesték rajtuk, egyrészt, mert bonyolult lett volna szépen leszedni, szempilla rongálás nélkül, másrészt szép ez a kis árnyék így, harmadrészt, ezt se bántam, mert a fiúnak még színesebb a szeme. Tehát, ez a kék a második "színes" szín ebben a fekete-fehér történetben, de most már többet nem szeretnék bele.
És akkor a további képek:

A szereplők és a történetbeli neveik:

Purrsephone - Estike
Meowlody - Havaska
Frankie - Otília
Vízköpő fiú - Eliot

Szegény srácnak még se pólója normálisan, se cipője, de majd lesz. :-)

Ezen a fotón látszódik, Venus bemutatásával, hogy nem szerkesztett fekete-fehér, hanem valójában színes kép:
A berendezés. Még lehet, hogy átvariálom... és persze, nem csak ennyi bútor lesz, hanem egy egész lakásnyi:



Átfestettem a kesztyűjűket is, és kaptak a körmükre is egy kis lakkot:
Egyébként a csizmájukról is szépen le lehetett szedni a piros festést acetonnal, így eredeti fekete lett az egész.

A történet pedig nagyvonalakban az lesz, hogy Eliot egy híres fotóművész, akinek a modellje a két cicus, Frankie pedig egészen különös módon kerül hozzá és a birtokába, de erről nem árulok el többet, mert nem maradna benne izgalom. :-) Természetesen, az önimádó cicusok nem tartják majd sokra Otíliát, és néha Eliot is keményen bánik vele, de azért a szíve nem egészen kő. :-)
Reményeim szerint, jövő héten valamelyik nap el is kezdem ezt a kis történetet, bár még azt se tudom, hogy a címe mi lehetne. Ötleteket szívesen fogadok mind a címmel, mind a történettel kapcsolatban!

7 megjegyzés:

  1. Annyi minden jutott eszembe a képek láttán, hogy nem is tudom hol kezdjem el.
    Először is, mondhatnám hogy ha nincs más dolgod, akkor csinálsz magadnak. :) Viszont tudom hogy folyamatosan dolgozol valamin, és az isteni szikrák borítják fel Nálad is a tervezetet.
    Elképesztő vagy! Nekem nagyon tetszik ez a Monokróm stílus!
    Annyi a kép, és az info, hogy nem is tudok kiragadni 1-1 dolgot, minden szuper, és tetszik!
    A könyvespolc, a könyvek, a virágok, az állványok, az átfestések, a szemek....
    Jól működik ez a szemüveg, amin keresztül láthatjuk!
    Congratulation!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszike. :-) Annyira aranyos, ahogy részleteiben figyeled meg a dolgokat, igazán jólesik, és nagyon becsülöm az értékrendszered!! :-) Monokróm... Ez egy remek kifejezés, mondhatnám, címnek is jó lenne... :-) Meglátjuk mi jut eszembe. Az már biztos, hogy a legérdekesebb ötletek a véletlenek játékával születnek meg, ezek megalkotását lehet a leginkább élvezni, mert szinte maguktól működnek. Erre várok most is a címmel kapcsolatban, remélem, hamar megérkezik. :-) Mindenesetre az, hogy kedveled, nagy öröm nekem! :-)

      Törlés
  2. Szia!
    Nagyon tetszik nekem is ez a fekete-fehér világ! Tényleg nagyszerű ötleteid vannak :) Alig várom, hogy többet láthassak belőle :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm nagyon! :-) Akkor azon leszek, hogy minél hamarabb tovább mutathassam! :-)

      Törlés
    2. Az nagyon jó lesz!! :)
      Képzed, én pedig ma vettem egy számomra egészen új stílust képviselő babát: Raven Queen-t az Ever After High-ból!! Bár nem gondoltam volna, hogy valaha szerzek az eddigi Barbie-jaimtól eltérő karaktert, teljesen beleszerettem! Ma neki is álltam egy új blognak, egy új mesének, holnap reményeim szerint fotókat is tudok készíteni hozzá :)

      Törlés
    3. Hú! Új blog? Ez nagyon jól hangzik!!!! :-) Nagyon kíváncsi vagyok rá!!! Raven-en már én is gondolkodtam, ő annyira gótikus, én meg imádom ezt a stílust! Örülök neki, hogy majd láthatjuk Nálad, és alig várom az új mesét!!! Az magyar nyelven lesz vagy angolul?

      Törlés
    4. Szia!
      Köszönöm az előzetes bizalmat! El is készültem! :)
      Ez most magyar nyelvű, így azért mégiscsak könnyebb :))

      http://everafterrozmaring.blogspot.hu/

      Remélem, tetszeni fog, izgatottan várom a véleményedet! :)

      Törlés