2014. április 27., vasárnap

A kalitka

A héten készítettem egy kalitkát, mert találtam egy fantasztikus fotót, ami nagyon megihletett. Ez volt az:

https://www.flickr.com/photos/116494153@N05/13897986855/in/photostream/

Az én kalitkám nagyobb és másabb lett, de igazán tetszik a végeredmény, és remélem, Nektek is tetszeni fog. Itt még natúr fehérben látható:

Felcsavart papírrudakból állítottam össze, majdhogynem úgy, mint ahogy kosarat készít az ember. Úgy gondoltam, hogy a fehér szín is szép, de nekem inkább valami sötétebbre van szükségem. Igazán tanakodtam rajta, hogy sötétzöld, bordó, barna vagy fekete legyen-e. Még a lila is szóba jött, végül a "vörösbor" elnevezésű akrilfesték mellett döntöttem.
Belepróbáltam pár babát is, hogy az elképzeléseim szerint melyik volna majd leginkább megfelelő arra a szerepre, hogy bezárva legyen a kalitkába. Egyelőre csak Skelita-t mutatom meg így, de kipróbáltam Rochelle-lel, Venus-szal, Cupid-dal is. Gondolkodtam Draculaura-n is, de neki már megvan a fix szerepe, úgyhogy őt végül kizártam ebből a lehetőségből. Cupid számára szintén jobb ötletem támadt, de ez még titok. A "nagy történet", aminek azt hiszem a "Szörnymágiák" címet adom, majd csak akkor indul útjára, ha minden olyan baba meglesz, amit kigondoltam hozzá... (de ebből lehet, hogy írok egy bejegyzést hamarosan). Viszont, addig is fogok mutatni pár elkészült helyszínt vagy tárgyat, ami ebben a történetben lesz.
Szóval, a kalitka és Skelita:


Mivel így elég üres a látvány, készítettem futónövényt is hozzá. Monika szuper blogján találtam ezt a remek elkészítési módszert, bár én végül kartonpapírból készítettem el a leveleket:

http://planetaparczun.blogspot.hu/2014/04/miniaturowe-rosliny-doniczkowe-z.html

Így a kalitka egy kis növényzettel ilyen lett:





13 megjegyzés:

  1. Nagyon frankó kis kalitkád lett! :D

    VálaszTörlés
  2. Köszi, lányok!!! :-) Örülök, hogy tetszik!! :-)

    VálaszTörlés
  3. Ez egy csudaklassz kalitka! Még a madárkáim is megirigyelnék. :)
    Drótból próbáltam én is korábban készíteni, úgyhogy tudom hogy mekkora feladat lehetett elkészíteni.
    Rendkívül ügyes vagy! Gratula!
    A történetet pedig izgatottan várjuk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kösziiike!! :-) És drótból sikerült végül? Én kicsiben próbáltam a drótosat, de irtó körülményes volt, úgyhogy feladtam. Pedig tényleg kéne egy kisebb verziósat is elkészíteni... Valószínű, hogy azt madzagból lehetne, amit ragasztóval kell formára keményíteni... Na, de ezen még agyalok egy kicsit. :-)

      Törlés
  4. A kalitkám készenléti állapota szerint 60%-os.
    Össze kellene forrasztanom a függőleges vázat a merevítő körökkel, és itt ezért meg is akadt a projekt. :)
    A madzagos ragasztós technika viszont nagyon jól hangzik, pont azokat a nehézségeket hidalja át, amit a drót okozott.
    Kíváncsi vagyok én is rá, de mostanában nem lesz ilyesmire időm, úgyhogy kíváncsian várom a Te általad gyártottat.
    Tutti hogy szuper lesz az is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, hát ez az! A forrasztással már én sem kísérleteztem. Szerintem ez a madzagos-ragasztós is még fog váratni magára, mert ennél meg a ragasztó nem mindegy... nem is tudom mivel volna érdemes csinálni. A madzagot sem tudom mi volna a jó... De mindegy, majd ez is meglesz egyszer. Most épp a Vidámpark bejáratán dolgozom. Két elhagyatott jegypénztár és a kapu. A kapura több variációm van, és most nem tudom még melyik volna ideális. De készül... :-)

      Törlés
  5. Nagyon izgalmas a látvány ! Ügyes vagy !
    ...és milyen otthonos lett egy kis zöldséggel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen aranyos vagy! :-) Igen, a növényzet tényleg hangulatosabbá teszi, ezért valószínű, hogy fogok még ilyen indákat készíteni más tárgyakhoz, helyszínekhez is. A növények, virágok mindig remek díszítő elemek, szeretem őket. :-)

      Törlés
  6. huuu ezt biztosan megfogom csinálni, nagyon tetszik, köszönöm az ötletet, imádom :D :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszik, csináld kedvedre!! :-) Kíváncsian megnézném!! :-)

      Törlés
  7. Nagyon jó lett!:) Köszönöm az ötletet.
    Amúgy én szeretem a fehér színt, szóval nekem fehérben tetszik a legjobban:) Majd én is megpróbálok valamilyen kalitkát összedobni, mert már régen szeretnék egy hasonlót.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a dicséretet, az ötletért pedig nincs mit, örülök, ha elkészíted, szívesen megnézném! :-) Jártam a blogodon, elképesztő művészi, igazán tetszik!! :-)

      Törlés