2015. április 13., hétfő

Édesvízi Lagoona cuccai

Nem várt holmikat kapott kék Lagoona Blue.
Először is, el kell mesélnem, hogy nemrégiben mennyire elvarázsolt  Ivanka Ruszalkája, számomra csodálatos az ékköves teste, annyira megihletett, hogy azóta is csak valami vizes témára vágyom, valami gyöngybuborékosra. A napokban úgy alakult, hogy készítenem kellett gyöngytáskákat eladásra, és mikor készen lett a kék, újra eszembe jutottak az ékkövek és a tenger, és  már nem volt kétségem afelől, hogy Lagoonához passzintom majd mindezt. Így az övé lett a táska:

Talán lehetne kicsivel nagyobb is, de egyelőre nem zavar annyira ez a méret.
Ezek készültek el, ilyen színekben, a piros azért lett nagyobb, mert a gyöngy mérete is az:

Amúgy az a sötét, az sötétbarna és arany, csak nagyon szenvedek a fotózással...  :-/
Másodszor pedig, láttam hétvégén Csevi-nél micsoda klassz foteleket csinált, és eszembe juttatta, ha már így minden összejött egyszerre, hogy a gyöngytáskával együtt megmutatom én is az egy-két hete készült kanapémat és két fotelemet. A történethez tartozik, hogy nem Lagoonának készült, hanem Defa Lucy-éknek, hogy végre el tudjam velük kezdeni a sztorit, de mikor tudatosult bennem, hogy pont olyan színvilágot kapott, mint az édesvízi lány, így szerintem majd az ő lakásába kerül ez a bútorszett, és Lucy-éknek gyártok másmilyet.

Harmadszor. A másik blogon ott tartottam, hogy Steffiéknek megcsinálom az origami konyhát. El is kezdtem, méghozzá a hűtővel... Csakhogy rájöttem, mikor készen lett a doboz, hogy lehetne belőle akár fürdőkád is, hiszen ez a pasztell zöld oda is remekül passzolna... Így eldöntöttem, hogy Steffiéknek zöld-kék kombós fürdőszobájuk lesz... csakhogy mióta Lagoona holmijaival foglalkozom, megláttam, hogy neki is jó lenne ez a színvilág... Úgyhogy most nem is tudom mi legyen, bár azt tökéletesen látom, hogy Lagoonának nagy ez a kádméret, szóval, kisebbet kéne csinálnom, de akkor akár a színeken is változtathatok, akár meg is fordíthatom majd kék-zöldre.


Jelenleg van egy kisebb káosz a fejemben, hogy kinek-mit-milyet és hogyan csináljak, de az már biztos, hogy ezt a kék lányt imádom!!! :-) És az is biztos, hogy hamarosan megmutatok még két fotelt a másik blogon, mert az már oda tartozik. :-)

10 megjegyzés:

  1. Jók lettek a kanapéid. Hát még a gyöngy táskák, azok nagyon tetszenek. Viszont a kád egyáltalán nem nagy ha kibéleled és csinálsz neki peremet, mert akkor már eleve tudod hova pakold a samponokat. Jó ez a mini világ. Én azt szeretem bennük, hogy ha már valóságban nem lehet legalább kicsiben birtokolhatom őket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :-) Igen, én is hasonlókat szoktam mondogatni, hogy ha már a valóságban nem lehet, legalább kicsiben legyen... Emellett, ha történet is van, abban bármit kedvére "átélhet" az ember. Remek hobbi a babázás. ;-)
      A fürdőkád peremén még gondolkozom, mert lehet, hogy csak egy kis szekrényke lesz mellette, bár a perem is tetszene... Talán az lesz a legokosabb, ha megcsinálom a szekrényt, azt így is úgy is meg kell, aztán meglátom igényel-e peremet mellette a kád. De most, hogy említetted a samponokat, totális késztetést érzek, hogy ezeket máris megcsináljam! :-)

      Törlés
  2. congratulatins for your new doll and your creations!

    VálaszTörlés
  3. Szuper a kanapé szett, nagyon jól harminizál a lánykával, egész kis víz alatti házibulit lehetne összehozni egy ilyen kis nappaliban!;) A kádnak meg várom a kidolgozását!

    Jó ez a gondolat, hogy az esetleg beteljeselütlen vágyainkat éljük ki a babavilágban, de vannak dolgok, amiket én a valóságban akkor sem próbálnék ki / viselnék, ha lenne rá lehetőségem, de kicsiben jólesik látni és babrálni vele. Épp most vettem egy aprócska képkeretet potom 500 Ft-ért, szép kerek, virágindás cizellált fém kidolgozás, hát akkor sem raknám ki nagyban a lakásomban, ha tehetném, mert hajmeresztő giccs, de ezeknek az apróknak még ez is jól áll :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!!! ;-) Azóta már újabb ötleteim támadtak Lagoona holmijait illetően, ami még izgibb feladat lesz majd, ha elkezdem egyszer megcsinálni. Szerintem is remek víz alatti partit lehetne összehozni!!! Ennek már a gondolatát is imádom!!!
      A végtelenségig lehet nekik akármit kreálni, venni, bármit felhasználni, ez a legjobb bennük! ;-)

      Törlés
  4. She is beautiful and I really like the tiny bags and seats.
    Hugs:)

    VálaszTörlés
  5. A gyöngy táskák elbűvölőek, nagyon - nagyon tetszenek. :)
    A kanapé és a székek is csodálatosak.
    Lagoona is csodás ebben a környezetben.
    Székekkel csehül állok, a nyáron megpróbálom rávenni magam a székgyártásra..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Luna! :-) Kíváncsian várom a székeidet, hidd el, jó móka gyártani! :-)

      Törlés