2015. június 24., szerda

Kő-papír-olló

Már régóta gondolkozom egy kőkorszaki történeten (jó-jó, tudom, hogy ez már a sokadik, amiről csak beszélek, de azért elmesélem). Szóval, nem vagyok teljesen Flintstones rajongó, mert maga az elgondolás nagyon tetszik, szuper ötletes, és a szereplőket is szeretem, de a sztori néha kissé fáraszt. Ettől függetlenül remek mese találmány. Steffi Love-val gondoltam megeleveníteni az eredeti szereplőket, de aztán nem volt kedvem koppintani, így másfelé vettem az irányt. Viszont így is a járgányhoz onnan vettem a mintát, mert ezt valahogy nem is lehet másképpen kitalálni:
Aztán gondolkodóba estem miféle történetet lehetne hozzá gyártani, miből és hogyan... Rájöttem, hogy igazán primitív módon el lehet készíteni hozzá egy lakást a kellékekkel, szinte csak köveket kell modellezni, vagy akár valódi köveket felhasználni a berendezéshez. Valami egyszerűt és frappánsat akartam, de rájöttem, nekem ez nem megy. Ez tegnap derült ki, amikor készen lettem a kőházikó falaival, és rákerült az ajtó is a nyílásra... Bármennyire is szimpla lett, mégis csak luxust látok benne. Így néz ki önmagában (a padló még nincs készen):

Semmi extra, mégis egyből tudtam, ha egy kis növényzettel csinosítom egészen egzotikus hatást kelt.

Egyelőre úgy látom, hogy nagyobb növények kellenek, nemcsak azért, mert az jobban mutat, hanem, mert az őskorban talán nagyobbak is voltak. Az ablakokra függöny is kerül majd, és természetesen nem ilyen sötét lesz a kilátás. A bútorokat szeretném egyszerűbbre készíteni, mintha kövekből lenne, de majd meglátom mi-hogyan mutat. A ruhák... Szerintem, szuper trendi őskori cuccokat lehetne hozzá tervezni. Ha mindebbe belegondolok, rengeteg munka. Megpróbálok nem elkanyarodni tőle, és ha sikerül, a történet címe: "Kő-gazdagok" lesz, ami magáért beszél. :-)



16 megjegyzés:

  1. Kezdem a végén: nagyon nagy a cím :D Humoros és kifejező, telitalálat! A lakótér eddig nagyon.nagyon megfogott, a tágasság, és ez a meleg szürke a rózsaszínnek és a növények zöldjével csodásan harmonizál - a növények nyugodtan lehetnek nagyobbak, de remélem, a szellősség meg fog maradni! Tényleg van benne valami nagyon modern, mint amikor a kő-gazdagok (lakberendezői) a természetes anyagokat, textúrákat ötvözni a legletisztultabb trendiséggel. A kőlányka abszolút illik a lakhelyéhez, míg Skelita a járgánnyal már egy másik stílust képvisel.

    Szerintem nem hogy nem gond, de jó az, ha így morzsánként megosztasz dolgokat, útközben formálódik az egész, lehet, hogy így sokkal jobb megoldásokhoz jutsz, mintha egyszerre tárnád elénk. Arról nem is beszélve, hogy tovább tart, így tovább szórakoztató. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Kedvesem! :-) Örülök nagyon, hogy tetszik a cím, szerintem is jópofa, gondolkoztam ám rajta, hogy hagyjam-e meg az eredeti helyesírással, azaz egybeírva: Kőgazdagok. Aztán láttam, hogy van egy ilyen című sorozat is, ami miatt úgy éreztem jobb, ha módosítok rajta, de azt hiszem, hogy így kötőjelesen jobban érvényesül a mondanivalója is, úgyis egybeolvassa, egybemondja az ember. :-)
      Hát, igen, egyértelműen morzsánként lesznek itt a dolgok, de szeretnék pörögni vele, nehogy abba a csapdába essek, hogyha többször mutatom a kelleténél, akkor "nah, már megint ez van" legyen. :-) Viszont igazad van, hogy közben jöhetnek a legjobb ötletek, és jólesik, ha tovább szórakoztató, drága vagy! :-)

      Törlés
  2. Nagyon klassz! Ámulok, bámulok, nagyon klassz ötleteid vannak. Gyönyörű, ami eddig kész van.
    Kíváncsi vagyok milyen lesz a sztori.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, drága Bambuc, nagyon örülök, hogy tetszik! :-) Most még kicsit bajban leszek a berendezéssel, a bútorokkal, hogy miképpen készítsem el, de amint ezen átlendültem felgyorsul majd a folyamat és el fogom tudni kezdeni a mesélést. :-)

      Törlés
  3. Nagyon klassz!! Várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök, köszönöm!!! :-)

      Törlés
  4. Kőgazdagék. :D Eszembe jutott , hogy milyen poén lenne ha ha tényleg kövekből építenéd ki a berendezéseket, és az illusztrálná a gazdagságot, hogy befestenéd a köveket aranyszínűre, vagy csak egyrészét. A másik vonal a Győzikés, zebrás kiegészítőkkel. :D Nagyon várom én is a sztorit.de jó belelátni kicsit a készülődés folyamatába.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-D Az aranyat máshová tartogatnám (leginkább), de megint ráéreztél valamire, mert képzeld, én még kb. 15 évvel ezelőtt kaptam egy nagyobb kődarabot apámtól, amit egy szegény ember adott el neki pár forintért, és az a kő van aranyozva. Nyilván nem aranytömb (sajnos), szóval festett vagy lefújt kő, de kristályos, és jól mutat így. Azt valahová bele fogom helyezni a sztoriba. Azon gondolkodtam egyébként a napokban, hogy vajon az újkőkorban, ami ugye az őskor vége volt, ismerték-e az aranyat, mivel utána jött a rézkor, és ott már igen. Így viszont készíthetnék aranytallért is, mint fizetőeszközt, vagy aranykavicsokat pénzként. De nincs kizárva, hogy csinálok aranykő bútorzatot is. ;-)

      Törlés
  5. Love your Rochelle. I would one!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Emma! Kívánok neked belőle! :-)

      Törlés
  6. Very good handmade thing you do!

    VálaszTörlés
  7. Jajjjj ezt imádom, és ha megengeded én is elkészítem!!!! Bár szerintem a kiscsajom nem fogja tudni, mi is ez de így legalább a mesét is megmutathatom neki...... IMÁDOM!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága vagy, megtisztelsz vele, ha elkészíted, én köszönöm szépen!! :-) Biztos vagyok benne, hogy a kislánykádnak is nagyon fog tetszeni! :-) Annyit azért még hozzáfűznék az elkészítéséhez, hogy a kerekeit feltekert újsággal béleltem ki, hogy ne horpadjon be a puha papírhenger. Így az egész járgánynak súlya lett, de más megoldás nem jutott eszembe. Ha esetleg tudok még segíteni információval az elkészítésével kapcsolatban, kérdezz bátran, akár itt, akár az email-emen:
      jutkaremete@gmail.com

      Törlés
    2. Nagyon-nagyon koszonom az engedélyt, annyira beleszerettem :) es koszi a plusz ötletet :)

      Törlés
    3. Igazán nincs mit és nagyon szívesen, bármikor örömmel segítek, ha tudok, be abban biztos vagyok, hogy szuperül fogod megcsinálni, mert ismerem az alkotásaidat, mindig ügyes és precíz munkát végzel!! ;-)

      Törlés